Bejegyzések

Babás-mamás napok

Az elmúlt 3 napot a nővéremnél töltöttem. Rég volt már, hogy így, csak kettesben legyünk hosszabb ideig. Illetve, most már nem is voltunk kettesben, hiszen férfi is volt azért a háznál: pici Kristóf. Elképesztő, hogy majd' egy év alatt mennyit változott ez a pici teremtés. Már lassan egyedül megy, és az első szavait is próbálgatja. Csodás volt ez a 3 nap. Igen, nem szoktam hozzá a fél 6-os - 6-os keléshez, de minden percét élveztem. Valóban nem könnyű anyának lenni, mindent kézben tartani, mindenre odafigyelni. De azt hiszem a sok szeretet, kacagás megéri. A nővérem sokszor említette már, hogy a reggeleket szereti leginkább, mikor csak fekszenek az ágyban, kávézgatnak, a pici közöttünk fekszik. És valóban. Azt hiszem, ebben a 3 napban nekem is ez volt a kedvenc részem. Első reggel elmentünk egy jó nagyot sétálni, aztán bevásároltunk, majd jött a mama és hozott nekünk ebédet. Amíg a mama elvolt pici Kristóffal, addig én tanultam, a nővérem pedig tett-vett. Majd miután ...

Egyetem

Talán már vagy fél éve, hogy utoljára erre jártam. Annyi mindenre figyeltem, de közben annyiszor írtam ide gondolatban :) Még mindig jól jönne az a gondolat-átvivős izé. A japánok igazán feltalálhatnák már :D Azóta már a második munkahelyemen is felmondtam, nyaralni is voltunk, és pici Kristóf is egyre nagyobb. De talán kezdjük majdnem onnan, ahonnan abbahagytuk. Mint legutóbb írtam, felvettek Oppa munkahelyére. El is mentem az oktatásokra, de mikor első nap közölték, hogy 6+2-es műszakrendbe vettek fel, majdnem sírva fakadtam ott helyben. Oppa mondta, hogy azonnal hagyjam ott az egészet, majd keresünk mást, de mégis mit tehettem volna? Maradtam, és végigültem a két napot. Aztán eljött az első munkanap. Szerencsére az elején épp Oppa műszakába kerültem, így együtt mehettünk, együtt kajáltunk. Nem voltam annyira egyedül. A legrosszabb a hétvége volt, mert a szombatot és vasárnapot is végig kellett dolgoznom. Nagyon kimerültem, dühös voltam, elkeseredett... Így a...

Visszatekintés

Elképesztő, mennyire megváltozhatnak a dolgok csupán néhány hónap alatt. Mennyire az életünk részévé válhat valami, és milyen gyorsan kiléphet az életünkből. Több mint fél év telt el azóta, hogy elkezdtem dolgozni életem első munkahelyén. Nagyon izgatott voltam akkor, és boldog, hogy van munkám, amivel - ha nem is sokat, de - pénzt kereshetek. Természetesen az első pár fizetésből, bár tettem félre karácsonyra (ettől egyébként irtó boldog voltam, életemben először nem érdekelt, mit kapok karácsonyra, csak azon járt az eszem, hogy a többieknek hogy fog tetszeni, amit tőlem kapnak), java részét magamra költöttem. Olyan dolgokra, amelyekre már régóta vágyakoztam, és most alkalmam nyílt arra, hogy magam keressem meg rá a pénzt. Jól éreztem magam a munkahelyen. Főleg, mikor áthelyeztek a könyvtárba. Nem mondom, hogy minden zökkenőmentes volt, de nagyon-nagyon jól éreztem magam, főleg, amikor minden kedden és csütörtökön átjöttek a gyerekek iskola könyvtár alatt. Talán ez erősí...

All I want for Christmas...

Hamarosan Karácsony! Ilyenkor az emberek érzelgősebbek, nosztalgiázósak, jobban vágynak békére és szeretetre. A jó hír, hogy ilyenkor törekednek is erre. Na, de hagyjuk, hogy ilyenkor az emberek mire vágynak, hiszen életem végéig itt ülhetnék, ha megkísérelném felsorolni ezeket. Elég nagy káosz van most a fejemben, hiszen elég régóta jártam erre, és azóta bizony sokminden történt. Igyekszem úrrá lenni ezen a káoszon, és összeszedni a gondolataimat. A jó hír viszont, hogy ha odakint nincs is hóvihar, a fejemben tutira az van. Na de, nem azért írok, hogy lefessem a képet, mi lakozik a fejemben. Arra ott a Harry Potter és a Főnix Rendje filmváltozat. Tudjátok, ott a végén, mikor Harry fejében játszódik minden. Na, ahhoz hasonló ez is, csak sajnálatos módon én nem akadtam össze egy Kígyóképű-Nagy-Úrral, akinek még a nevét sem lehet kiejteni. Na de... hagyjuk a HP elemzést. Lassan itt a karácsony, lassan nagynéni leszek, lassan megőrülök... Kezdjük a legkevésbé bonyolulttal. N...

Forever UnWanted

Ismeritek azt az érzést, amikor a sírás szó szerint fojtogat, de semmi esetre sem sírhatod el magad? És nem csak azért, mert ciki lenne, hanem mert ezernyi magyarázatot követelne. Pocsék érzés, igaz?...  Egyetértek... Feleslegesnek lenni az egyik legrosszabb dolog a világon. Főleg egy olyan ember számára, aki szeret segíteni; szeretne segíteni; aki csak jót szeretne, hogy megkönnyítse mások dolgát/életét. Mindez azonban nem jelentene gondot, ha az ember egyedül él, nincs kinek magyarázkodnia; nincs, aki aggódjon érte; nincs, aki szánalmasnak tartsa és csak lehordja, amiért olyan gyenge, hogy ezt sem képes elviselni. Azonban - hogy az élet ne legyen ilyen egyszerű - van, akinek ez az egyszerűség nem adatik meg. Igen, jól esik, ha az emberért aggódnak. De egy olyannak, mint én, ez is csak lelkiismeret-furdalást okoz; hogy valakinek is aggódnia kelljen értem... nem akarom. Ezt elég bonyolult elmagyarázni, hogy miért is nem, de talán akadnak, akik megértik mindezt... ...

1956. október 23. - avagy a fiatalság tudja-e, miért is van minden évben megemlékezés?

Kép
Október 23-a mindig is fontos ünnep volt a magyarok számára. Sokan azt vélik, azért, mert a naptárban piros betűkkel van beírva, alá pedig, hogy "Nemzeti ünnep", és mert munkaszüneti nap. A gyerekek az iskolákban is sokat készülnek rá, legalábbis egy-egy osztály, akiket megbíznak az ünnepi műsor összeállításával és előadásával. De vajon ezek a gyerekek tudják-e, felfogják-e, miért kell ezt tenniük? Kétkedéssel vártam a 22-ei műsort (igen, 22, mert most áttették előbbre az ünnepi műsort). Ugyanis mikor én voltam általános iskolás (igen, az biza' jó rég volt), akkor folyton a sablon műsorok mentek, a megszokott, unott arcokkal kísérve. Úgy véltem, ez is ilyen lesz majd, hiszen a tanulók ebben csak kötelezettséget látnak, amit meg kell csinálni, így aztán kelletlenül, de nekilátnak a munkának (tisztelet a kivételnek, aki izgalommal veti esetleg bele magát). Mikor elkezdődött a műsor, és felálltunk a Himnuszhoz, igen furcsa érzés lett úrrá rajtam. Folyton az járt ...

Minden a feje tetején

Kép
Olyan hihetetlen, hogy néhány hét alatt teljesen felfordult az életem... az egész családom élete. A nővérem decemberben szülni fog, és rá kellett ébrednem, hogy nekem még most, a 7. hónapnál sem sikerült teljesen felfognom, hogy egy új családtag érkezik hamarosan. Másfelől viszont már nagyon sokszor belegondoltam. Pontosabban abba, hogy szegény gyermek milyen családba fog beleszületni; és abba, hogy bármi áron is, de meg akarom védeni a sok rossztól, a sok szennytől és mocsoktól, ami majd körülveszi. Állítólag nem jó, ha egy gyermeket óvva intenek mindentől, és még a széltől is védik. Én viszont úgy vagyok ezzel, hogy nem akarom, hogy olyan élete legyen, mint a miénk. Ha lehet, akkor maradjon tiszta és jó lelkű, amíg csak lehet. Semmi szükség rá, hogy a sok családi viszály és öldöklés elrontsák. Talán keresztanyának nem vagyok megfelelő, már több szempontból sem, de arra tudom, hogy képes vagyok, hogy azt a gyermeket bármi áron megvédjem. Tudom, ez kissé murisan hangzik, mint val...

I don't want to...

A minap igen érdekes élményben volt részem. Szombaton kulturális piacra mentünk, hogy bemutassuk Füzitőt, és természetesen a Római Tábort - Azaumot. Miért is ne, persze, hogy a legeldugottabb helyre tettek minket, ráadásul a mellettünk lévő asztal úgy betakart minket, hogy csodálom, hogy valaki észrevette, hogy mi is ott vagyunk. Mellettünk 4-5 festmény volt kiállítva. Mind színes, dinamikus, és a legfurcsább, arcokkal teli. Mivel délelőtt nem volt mit csinálnom, elkezdtem nézegetni a képeket. Próbáltam megérteni, mit is látok pontosan; próbáltam megérteni a történetet, ami mögötte van. Nem értek a művészethez - főleg nem a festészethez - úgy, ahogy szeretnék. De mindig is szerettem volna ellátogatni egy galériába és végignézni a képeket valakivel, hogy lássam, mennyire különbözhet két ember nézőpontja egy azonos képnél. Azonban erre nem igazán volt alkalmam. Most viszont ott álltam a festmények előtt. És élveztem, amit látok. Majd ekkor hirtelen mellém lépett a fe...

The Very First Working Day

Nagyon furcsa ez a munka! Főleg, ha a saját lakhelyeden végzed. Mindent más szemmel látsz. Mindent... munka szemszögéből nézel. Valóban nagyon érdekes. Olyan dolgokat veszel észre, amit eddig nem. Vagy... olyan helyekre mehetsz be, ahová eddig nem. Emlékszem, kiskoromban elbűvölt a Művelődési Ház. A sok titkos, eldugott ajtó, a szemünk elől rejtve maradt termek és folyosók. Az illatok, a hűvösség... minden. Mintha ez egy baromi nagy kastély lenne, ami tele van titkos alagutakkal, amin, ha egyszer elindulsz, fogalmad sincs, hová lyukadsz ki. És most egyszeriben ezek a titkos ajtók, folyosók és termek mind nyitva állnak előttem. Mintha kulcsot kaptam volna egy csomó titokhoz... Persze nyilván előbb-utóbb ki fog derülni, hogy se titok, se alagutak... Csak úgy... van. De akkor is különös érzés olyan helyeken járni, amik eddig tiltottak voltak előttem. Rég jártam már a Nagyteremben, ahol megannyi próba várt, míg általános iskolába jártam. Próbák az ünnepeken való fe...

Day #7 - avagy az utolsó nap a szigeten

10:25 Jó reggelt puszedlik! Ismét verőfényes napsütésre ébredt Vir. Ma van az utolsó nap, úgyhogy kihasználjuk az utolsó lehetőséget arra, hogy ropogósra süljünk. Már túl vagyunk a reggelin, amit még tegnap este vettünk. Kicsit csalódtam, mert túrós volt, de nem édes. O.o Hát ki látott már ilyet?? De azért finom volt :D Tegnap este elmentünk fagyizni ide, a közeli fagyizóba. Hát… meg kell mondjam, nem mindenhol ugyanolyan finom a fagyi :D És nem mindenhol adnak marhanagy adagot. De sebaj, ezt is kipróbáltuk. Hazafelé ugrottunk be a pékségbe, ill. nem is pékség igazán. Ilyen… gyorskajálda, vagy mi. Minden egy helyen van: pékség, pizzázó, hamburgeres. A pizzát ott előtted sütik, mi is még frissen, melegen és ropogósan kaptuk a sajátunkat. Isteni volt. Teljesen más a kemencében sült pizza íze, mint a sütőben sülté. Aztán este még filmet néztünk, majd olyan 11 körül feküdtünk le alukálni. Na igen… Mármint hogy mi alukálni szerettünk volna, ha a szomszédba...

Day #6 - avagy pirulunk tovább mint csirke a sütőben

16:45 Sziasztok puszedlik! Ma is szép, verőfényes napsütésre ébredtünk; reggel le is mentünk a partra napozni, na meg fürdeni, mert képtelenség ezt a meleget kibírni a hideg tenger nélkül. Bár nem sokat eludtunk, este negyed 1 körül feküdtünk le aludni, addig filmeztünk, előtte pedig végigjártuk a sétáló utcát a központban. Annyi mindent láttunk, hogy számolni sem lehet :D És furábbnál furább dolgokat árulnak itt :D Oppának végre megtaláltam a megfelelő ajándékot, amit sehol máshol talán nem találnék odahaza. A sok érdekesség között voltak pornográf kinézetű plüssök, amik még rezegtek is o.O Na meg fogkefék, szintén pornográf kinézettel >.> Nem, nem volt kitéve a +18 a boltra xD Sapkák egész armadája van itt. A legcsicsásabbtól a legegyszerűbbig. Ruhák és cipők, órák, ékszerek, minden, mi szem szájnak ingere. Nem beszélve a kajákról :D Komolyan puszedlik, itt akkora adagot adnak a péksüteményeknél és a fagyizóknál is, hogy minden pénzt megérnek. És még finom...

Day #5 - Avagy végre előjött az a rohadt nap!

18:43 Sziasztok puszedlik! Ma egészen jó napot tudhatunk magunk mögött. Na persze nem teljesen, de jó részét már magunk mögött tudhatjuk. Ma szép, verőfényes... naagggyon fényes napunk volt. Rendesen égetett is. De végre tudtunk strandolni. Úszni is tudtam kétszer. :D Anyu még tengeri sünöket is talált a vízben. Azt hiszem, a nap most igyekszik bepótolni azt a 2-3 napot, amíg ő is elment nyaralni. Már kezd alakulni a színem :D Nemsokára megyünk sétálni. Tegnap végre megtaláltuk a sétáló utcát a központban :D Időben, ne~? De ma körülnézünk ott is, bár az ajándékok fele már megvan. Na, most megyek is, a képeket majd hozom ám! Addig is jók legyetek! Chu~ Yoki voltam~

Day #4 - Süss már fel te Nap! -.-

11:09 Sziasztok, puszedlik! Mielőtt a mai nap kerülne terítékre, beszéljünk a tegnap estéről. Tegnap este, úgy 8 óra körül átmentünk egy másik szigetre, ami itt van nem messze tőlünk. Nevén nevezve Nin. Még anyunak mondták otthon, hogy mindenképp nézzük meg, mert nagyon szép. Avagy az illető szavaival élve: olyan, mint egy kis ékszerdoboz. Mikor odaértünk, arra gondoltam: mit vannak úgy oda tőle? Ugyanolyan, mint minden üdülőfalu. De aztán beértünk a központba, és csak annyi volt a reakció, hogy húúú! A központban egy hatalmas, régi vár áll. A várudvar pedig telis-tele van árusokkal. 20 kunát kellett fizetnünk a parkolásért, de azt hiszem, megérte (20 kn ~ 840 Ft) Ami odabent várt ránk, az minden pénzt megér. Tényleg minden sarkon étterem, ruha és szuvenír árus. Bárcsak jobban élveztem volna. De képtelen vagyok rá. Szörnyű ember vagyok. Mindig is tudtam. Bűntudatom van, amiért nem élvezem jobban, de hiába. Egyre jobban hiányzik Oppa. H...

Day #3

18:06 Üdv puszedlik! A mai nap elég eseménytelenül telt. Reggel elmentünk kicsit sétálni, meg bevásárolni, aztán hazajöttünk, megcsináltuk az ebédet előre, aztán kimentünk napozni. De hogy persze ne legyen egyszerű, elkezdett esni az eső, mire beértünk az apartmanba sütni kezdett a nap... Of course... -.- Egyre lehangoltabb és ingerültebb vagyok :/ Hiányzik Oppa, az idő szar... De azért igyekszem jól érezni magam. Most megyünk készülődni. Átmegyünk Nin-be, egy másik szigetre körülnézni. Hátha ott találok valami jó ajándékot Oppának. Holnap jelentkezem, addig is jók legyetek puszedlik! Chu~ Yoki voltam~

Day #2, avagy a balesetek napja :D

14:43 Üdv puszedlik! A mai napunk igen érdekesen indult. Először is: a jó hír, hogy anyu kialudta magát, a rossz hír, hogy ennek következtében én nem aludtam. Mert bár anyuci tagadja, de akkor is horkol :D Főleg olyan, mikor ennyire kimerül. Másodszor: az éjszaka utolért minket is a vihar. Igen, megengedem, hogy kárörvendjetek =_= Ennek köszönhetően egész éjszaka, sőt még reggel is esett elég rendesen. (A képek majd illusztrálják, mennyire rendesen :D ) Magamhoz képest- főleg a tegnap után – elég korán keltem. Anyu jóval előbb elment boltba, így friss croissont-t reggeliztünk, meg valami kukoricás-szezámos cuccot. Mivel azonban ez egy furcsa reggel volt, a balesetek sem kerültek el bennünket. Először anyu a kávéfőzőbe csapvizet tett, és itt sajnos a csapvizet nem lehet meginni, így ki kellett önteni 6 adag kávét :D Aztán, mivel én még kávé előtt és félálomban voltam, nos… Biztosan láttatok már videót vagy filmet, ahol az egyik szereplő nekimegy az üvegajtónak...

Day One

Üdv puszedlik! 8:11 Lassan 3 órája vagyunk úton. Az idő itthon kezd melegedni; napos, de a szél még mindig kitartóan fúj. Nem sokára elérjük a határt Horvátország felé. Eddig kétszer álltunk meg. Egyszer a régi pihenőhelyünkön, amit még gyerekkoromban látogattunk gyakran, ha épp Balatonra mentünk nyaralni, és most, nemrég egy benzinkútnál, ahol 15 liter benzin tankolása után még elvárták tőlünk, hogy fejenként 100 Ft-ot fizessünk a WC használatért. Nem vágott földhöz minket az a 100 Ft, de azért na… Hol van itt a vásárlók megbecsülése? Ráadásul, ha netán nem vagy gyakorlott az ilyen mosdók használatában, bedobod a 100 Ft-ot, de nem lépsz át a kapunk elég gyorsan, akkor bizony fizethetsz újra, mert nem engednek át… leszámítva, ha elég alacsony és vékony vagy, akkor persze ott a lehetősége annak, hogy átmászol alatta. Vagy ha elég akrobatikus és éber vagy, akkor fölötte. Még 60 km, és elérjük a határt. Épp most léptünk Zala megyébe. Üdv innen WoW-os tár...

Munkáim

Nos, bogyókáim, ígérem, ma már nem megyek többet az agyatokra :D De azért gondoltam, megosztom még veletek eddigi munkáimat, amit a két év alatt készítettem el. Remélem, tetszik majd nektek is. Én élveztem mindegyiknek az elkészítését, és büszke vagyok rájuk :) Mindegyik munkámban ott bujkálok én is, remélem, megtaláltok majd :) Az első műsorunk Szandival :) U-KISS és Acid Black Cherry: http://www.4shared.com/mp3/6_v6BGOq/MMM31.htm Második műsorunk egy interjú Tinával, akivel a vizsgaműsoromat is készítettem: http://www.4shared.com/music/Hj_Tgxv7/mmm_interj02.htm Interjú az SF-es lányokkal. Elég nagy sikert aratott :) Remélem, nektek is tetszeni fog :) http://www.4shared.com/mp3/q2C8a84j/MMM_SF_interyou.htm Október 6.-ai műsorunk :) http://www.4shared.com/music/g15iB9nC/Oktber_6_nnepi_msor_rvid.htm Második jegyzetem (sajna az első nem tudom, hová lett :/) http://www.4shared.com/music/5mEZgJ0Oce/Jeg...

Az elmúlt év

Szevasztok csiguszok! Majdnem egy éve, hogy utoljára írtam a suliról, az életemről részletesebben. Eljött hát az idő, hogy meséljek valamicskét az utolsó évemről a suliban. Nagyon nehéz volt a szeptember. Egyrészt, mert megint délutáni órarendet osztottak nekünk, másrészt, szinte teljesen külön jártunk suliba Oppával, harmadrészt, úgy véltem, megint egyedül csinálhatom majd végig az egészet. Fura volt visszatérni is. Olyan boldog voltam a nyáron, hogy "megszabadultam" tőlük. Aztán hirtelen vissza a börtönbe... Na, hát... Nem volt valami felemelő, fogalmazzunk így. Csak azért imádkoztam, hogy Mr. Nem-akarlak-észrevenni ne tanítson újra. Ezért aztán felhőtlen boldogság áradt szét bennem, mikor kiderült, hogy még a suliból is távozott. Ám mindig van egy DE... Mr. Keresztül-nézek-rajtad helyett megkaptam az ofőmet. Aki nagyjából ugyanannyira idegtépő, csak női kiadásban. Sokban azonban különböztek: az ofőm pontosan, hogy észrevett, és ott köt...

This is my Family #1

Megtanulhattam volna már az elmúlt 10-15 évben, hogy valami nincs rendben. Hogy ez a család jóval elcseszettebb, mint bárki gondolná. És ezt újra és újra bebizonyítják nekem. Úgy tűnik, nálunk genetikailag öröklődik az önfejűség, a büszkeség, és néha az önzőség is. Komolyan mondom, ennek a családnak az egyik legnagyobb hibája a büszkesége. Nem mondom, hogy én kivétel volnék bármelyik pont alól. Sőt... De felismertem, elfogadtam, és most igyekszem javítani rajta. A másik nagy probléma a süketség. Na nem a fizikai... Hanem az a fajta, amikor ott állsz, próbálsz segíteni, de mintha falnak beszélnél... meg sem hallanak. És ami még szebb, a végén úgyis te leszel a hibás, mindegy, mit teszel vagy mondasz. Tudom jól, hogy az ember nem választhatja meg a családját, hanem megpróbál vele együtt élni. És hogy minden családban megvannak a saját hibák és dilik. Ez így helyes. Mert ennek ellenére - legalábbis úgy vélem, az volna a normális - összetartanak, kiállnak egymás mellett, és m...