Welcome to my World

Üdvözlök mindenkit! Jelentem, még élek és virulok. :) Hogy mi is történt az elmúlt pár héten? Lássuk csak... Shinshoku - avagy minden jó, ha... fáj a lábad Két hete voltunk Shinshokun. Már nagyon vártam. Hogy újra a többiekkel együtt bulizzunk egy nagyot. Nagyon jó... lett volna, ha nem lettem volna két harmad részében egyedül... :/ Kicsit szét voltunk csúszva, dehát pontosan az volt a célunk, hogy kieresszük a gőzt... Kicsit féltem a bulitól, tekintve, hogy Satoval volt egy kisebb összezörrenésünk előtte, és nem sikerült addigra rendezni a dolgokat. Először - pontosan emiatt - nem is volt túl sok kedvem ehhez az egészhez. De aztán mégis erőt vettem magamon. Most csak ketten mentünk Oppával, de aztán Satoval és két barátnőjével találkoztunk a Tündér gyár előtti kis téren. Furcsa volt... Nem akartam jópofizni, mert megígértem, hogy többé nem teszem. Meg akartam vele beszélni a dolgokat. Mivel már kissé... illuminált állapotban voltam, sokkal bátrabban álltam a dologhoz...

Nem hittem, hogy még valaha zavarni fog, ha - nem túl finoman szólva - leszarják az embert... Általános iskolában hozzászoktam, hogy átnéznek rajtam. Egy senki voltam, nem számítottam... Megaláztak, de ennél több figyelmet senki nem szentelt nekem. Aztán ahogy elkerültem középiskolába, ugyanez volt. A háttérben voltam végig, mert úgy igazán soha senkinek nem volt rám szüksége. Persze, akkor jó voltam, mikor a ház feladatot le kellett másolni, vagy hasonlókban kellett a segítségem, de ott sem kellettem többre. Aztán a ballagásom után új életet akartam kezdeni. Ahol nem vetnek meg, nem aláznak meg, nem kerülnek el... Eleinte nem jött össze. De aztán szépen sorjában rátaláltam olyan emberekre, akik figyelmet szenteltek nekem. Akiknek fontos voltam egy picit. Akik odafigyeltek rám. Végre nem voltam láthatatlan. Ennek lassacskán egy éve... Hozzászoktam, hogy odafigyelnek rám. Nem kerültem a központba, de vannak végre emberek, akiknek számítok. Aztán most elkezdődött az év,...

Nem hittem, hogy velem is megtörténhet ilyen... Ráadásul egy vonaton. -.-' Ma hazafelé a vonaton elindultam, hogy meglátogassam a mellékhelyiséget, mielőtt leszállok. Szembe jött velem egy idős néni, így gondoltam, elengedem. Az átjáróban, ahol magasabbak a székek, pont lett is volna erre lehetőségem. Igen ám, de a vonatvezető nem így gondolta... A vonat hirtelen begyorsult, és mivel én a menetiránnyal ellentétesen indultam el, a gravitáció velem sem kivételezett, és húzott vissza. A kezemben - amivel megkapaszkodhattam volna - ott volt a kabátom, és már későn kaptam a karfa után, így a két ülés közé a földre zuttyantam. Nevettem egy jót a szerencsétlenségemen. De a legjobb az volt, hogy a nénike is. >.> Kedvesen mosolyogva elhaladt előttem, otthagyva engem a földön kuksolva. Ezután felálltam, és menet közben sikeresen elhagytam a sálamat, amit egy kedves hölgy vett fel nekem. Egyszóval: ez a nap is remek volt. Persze nem csak ezért kapta ezt a címet a b...

Tegnap - valamilyen érthetetlen oknál fogva - rávettem magam, hogy elmenjek túrázni. Esküszöm, soha többé nem teszem ki magam ilyennek. T_T A mi iskolánkban kötelező a testnevelés, viszont annyi "könnyítés" van benne, hogy pontokra megy ez a tantárgy. Hogy ez mit is jelent? Egy félévben össze kell gyűjtenie mindenkinek (ha jól emlékszem) 40 pontot. Ebből 4x6 pont a négy sportnap, tehát tulajdonképpen csak nyolc pontot kell gyűjtened egyebekkel, mint: futás, kondizás, túrázás. A futás és a kondi érnek egy-egy pontot, míg a túra négy pontot ér. Talán ezért is vettem rá magam, hogy felkeljek szombaton hajnali ötkor, és elvonszoljam magam túrázni. Feltételezem, mondanom sem kell, hogy egyszerűen szörnyű volt. Lehet, hogy hisztis vagyok (sőt, szinte teljesen biztos vagyok benne), azonban nagyon nem szeretem, ha túra alatt: a nehezebb utat választja a tanár; a pihenőknél nem veszik figyelembe azokat, akik utoljára értek fel, és ők nem pihenhetnek annyit, mint a többiek;...

Nem is tudom, mikor kezdődött... Talán mikor először megláttam azokat a pandás cipőket, amiket Liu mutatott. Aztán megkaptuk ajándékba őket, és engem teljesen elkapott a pandamánia. Persze előtte is odavoltam meg vissza ezektől a csodás, foltos-bundás, kihalóban lévő állatokért. Gondoltam, megosztom Veletek az eddigi panda-gyűjteményem, ami - remélem - a közeljövőben bővülni fog. :) Az első szerzeményeim - Liu ajándéka ^^ Gyűjteményem második és harmadik tagja - Gülüke Oppa ajándéka, a nagyobb pandát pedig anyucitól kaptam :) A kis család harmadik tagjai(i) - pótapuci ajándéka :) És a negyedik tag, amit tegnap kaptam névnapom alkalmából a nővéremtől ^^ Akárcsak anya és gyermekei :D Nos, ennyit Pandáliáról :D Hamarosan jelentkezem. :) Addig is puszilok Mindenkit! Yoki~ <3

A múlthéten/héten számomra két fontos személy is ünnepelte a születésnapját. Róluk szeretnék pár szót ejteni. Mondanám, hogy megemlékezni, de az olyan, mintha egy temetésről beszélnék. -.-' Szóval... TOP , avagy becsületes nevén Choi Seunghyun Seunghyun oppa 1987. november 4 -én látott napvilágot, méghozzá Szöulban. 2008-ban kezdte el a Dangook Universíty-t. A családban ő a második gyerek - van egy nővére. Jelenleg az egyik leghíresebb dél-koreai fiúcsapat, a Big Bang tagja. Gyakran becézik TOP -nak, Tempo nak, Tabi nak. Egyik kedvenc étele a Yanggaeng édesség. Gyűjti a BearBrick eket. 2009-ben kapott egy spánielt, akit Charlie -nak nevezett el. Ő volna a kis Charlie :) Tanaka Koki Koki 1985. november 5 -én született Japánban, Chibában. Négy testvére van. Jelenleg a KAT-TUN tagja, ahová 1998-ban lépett be. Művészneve Joker , de becézik őt Ko-kunnak, Kokonak is. Nos, nagyon röviden és velősen ennyit a fiúkról. Nagyon sok...

Üdvözletem ismét, oly' hosszú idő után! Egy igen kimerítő, depressziós korszakot tudhatok magam mögött (ismét). Sokan hitték azt, hogy beteg voltam... ami nem is baj. Igyekeztem kevés embert bevonni ebbe, mert nem akartam nekik is fájdalmat, fejtörést, gondot okozni. Nem mondhatom egészen biztosan, hogy véget ért ez a korszak, és ha mégis, akkor is tudom, hogy hamarosan elkövetkezik majd egy újabb... De mégis azért tekintem lezártnak, mert én le szeretném zárni magamban. Ez egy kicsit bonyolult? ^^' A hosszú hétvége körül kezdtem el nézni a Boys Over Flowers t. Ez volt az első koreai doramám, és mai naig a kedvencem. Hálás vagyok Luu nak, akitől megkaptam ezt az élményt. Máig sem találtam ehhez fogható doramát. Ami ennyi érzelmet indított volna el bennem, és amiből ennyit tanultam volna. Tegnap fejeztem be (nagy bánatomra, mert most nem tudom, mit nézzek...), és úgy érzem, a huszonötödik résszel sikerült magamban lezárni ezt a korszakot. Ezért állítom hát, hogy vége.....