Összefoglaló, avagy I'm back!

Üdvözletem, hölgyeim és uraim!

Röstellem magam, amiért az utóbbi időben így elmaradtam a bejegyzésekkel. Pedig becsszó, gondolatban sokszor fogalmaztam meg egy-egy bejegyzést, csak aztán a megírásáig nem jutottam el. Bárcsak lehetne gondolati úton kommunikálni a gépünkkel. De ezt inkább meghagyom a japánoknak. J

Azért ezentúl igyekszem majd rendszeresebben és sűrűbben megosztani élményeimet. Ám azokból is annyi van, hogy képtelenség mindet megosztani. (Ezért is könnyítené meg a dolgomat ez a gondolat-átviteli izé :D) Egyrészt azért nem tudom megosztani, mert amíg eljutok a gépig, kiröppen minden a fejemből, másrészt mostanság igencsak időhiányos vagyok. :/ Hála ismét a zseniális iskolámnak.

Na de nem azért vagyok itt, hogy a zseniális iskolám még zseniálisabb szervezőképességéről fecsegjek. Megpróbálom tömören összefoglalni, mi is történt a nyáron (feltételezem, kisregényhez senkinek nincs most kedve).

Nos, egy újabb szép, ám annál rövidebb nyarat tudhatunk magunk mögött. A kérdésre, hogy kipihentem-e magam, a válaszom határozott: NEM! Rendkívül fárasztó volt ez a nyár, be kell vallani. Hogy miért is, az majd kiderül később.

Először is: egy év után végre állíthatom (bár még nem teljes határozottsággal), hogy elindultam a gyógyulás határozott, bár meglehetősen rögös útján. Végre jól érzem magam, ám nem állíthatom, hogy még így sincsenek borús napjaim. De hát azok mindenkinek vannak, nem igaz? Azonban határozottan érzem a változást. Újra kedvet kaptam az íráshoz – oly sok idő után –, valamint a rajzoláshoz. Ezzel egy baj van, időm sajnos erre sem volt nagyon. Mostanság pedig még úgy se lesz. :/

Mint azt többen tudják, ezen a nyáron le kellett töltenem egy 90 órás szakmai gyakorlatot. Nehezen bár, de eljutottam odáig, hogy július közepe-végre felé megkezdhettem ezt a gyakorlatot a tatabányai Forrás Rádiónál – „Élmény hallgatni” :D – sajnálom, ez megmaradt. Na meg a telefonszám is, amit, ha álmomból ébresztenek fel, akkor is tudom. :D Eleinte nagyon féltem, hogy milyen lesz majd felnőtt, szakképzett emberekkel együtt dolgozni, akik talán valóban egész életükben ezt akarták csinálni, míg én… hát… nem ebben a szakmában képzelem el a jövőmet. Ám a félelmeim alaptalannak bizonyultak már az első napon. Mindenki kedves és segítőkész volt. Az első hetemet egy régi ismerősömmel töltöttem, aki jelenleg az egyik műsorvezető ennél a rádiónál. Gondoltam, vele könnyebben hangolódom majd rá a munkára, nem leszek annyira berezelve. Így is lett. Megalapozta a hangulatot az első vele töltött hét, és bár a következő héten ugyanúgy be voltam rezelve, azért rávettem magam, hogy délelőttre is bemenjek máshoz. A dolgom tulajdonképpen egészen egyszerű volt, és meg kell mondjam, igazán testhezálló is. Zenei híreket kellett gyűjtenem és megírnom. Hát mi jobb, mint ez egy olyan embernek, mint én, aki él-hal a zenéért. Persze nehezítette a dolgot, hogy nem ázsiai zenéről kell írnom, az amerikai zeneiparral pedig már évek óta nem foglalkozom. Ám igazán hasznos volt, hogy ott is szétnéztem. Sok régi kedvencemről találtam újdonságokat, és – ha csak pár hét erejéig – de visszaszoktam az nyugati zenére. Persze nem is én lettem volna, ha nem találom meg a módját, hogy belecsempésszek a hírekbe egy kis koreai zenét. :D Ebben nagy segítségemre volt a Billboard, akik CL-lel készítettek interjút, és GD, akinek újabb remek ötlete, hogy Missy Elliottal készítsen közösen albumot, megadta a lehetőséget, hogy róluk is írjak. :D

Bár jól éreztem magam, nem volt titkolt, hogy alig vártam, hogy leteljen a három hét. S miután letelt, akkor sem volt túl nagy nyugtom.

A következő megálló, amit nagyon vártam, az Balaton volt. Mondhatni, hogy én nem is Szilvesztertől számítom az egy évet, hanem innen. :D Nekem minden évben ez az az esemény, amit mindennél jobban várok. Egy hét távol mindentől, más környezet, napozás. A fagyi-kelyhekről nem is beszélve. Ám – persze, miért ne – ez a balatoni nyaralás sem úgy sikerült, mint eddig minden évben. Mindenhova sietnünk kellett, és jobban kifáradtam abban az egy hétben, mintha itthon maradtam volna. Ennek oka szeretett nővérem párjának barátja, és annak családja. Az ismeretségnek már alapból előítéletekkel indultam neki, de az aggodalmaim be is bizonyosodtak. Bár nem annak az illetőnek a részéről, akitől vártam volna. Szó, mi szó, kimerítő egy hét volt...

Hoztam nektek néhány képet is :) 

Igen, ez az, aminek látszik :D Tejberizses gyümölcsös fagylalt-kehely... Yummy~

Idén is megtisztelt minket :)

Sör és pizza :D A legjobb ebéd :D

Mert idén is ment a hülyeség :D <3

Egyet útközben :D

Egyet fagyi közben :D

<3

Balaton után már csak két hét volt az iskola kezdetéig. Ezt a rövid időt Oppával töltöttem, mert mint azt a féléves tervezet is mutatta, ismét csodás órarendet tudhatok magaménak… Tudtam, hogy megint alig lehetünk majd együtt, így próbáltam időm nagy részét vele tölteni.

És most itt vagyunk, a suli elkezdődött, én már most tiszta idegroncs vagyok, és attól tartok, hogy az egy év alatt mutatott fejlődés a kedélyállapotomban visszaesik majd, hála az ismételt totális egyedüllétnek. Tudom, hogy Oppának is nagyon rossz lehet, hiszen ő is egyedül van, egyetlen különbség, hogy neki vannak az osztályban olyanok, akikkel eltöltheti az idejét, akikkel beszélgethet. Az én osztályomban maximum két ilyen ember van, abból egyiküknek megvan már a saját társasága, másikuk pedig a suli mellett főiskolára jár, így aztán nem sokat fogom látni ebben az évben. Ilyen az én szerencsém… Azt sem tudom, miért lepődöm meg ezen. :D

Egyetlen jó hír idénre, hogy Mr. Nem-veszek-rólad-tudomást már nem tanít az iskolában. Nem tudni, hogyan, vagy miért, de ez az egyetlen dolog, ami engem boldoggá tesz most. (Tudom, meglehetősen gonosz vagyok…)

Most egyelőre ennyi, de majd még jelentkezem, ha a szellős órarendem engedi. -.- Addig is minden jót, hölgyeim és uraim! J A legközelebbi viszont látásra.

Yoki~